2015. január 3., szombat

(sárgarózsák)

itt egy vers, most írtam, meglehetősen szar lett. talán punk vers? dalszöveg? mindegy az, legalább őszinte.

here's a poem, i wrote it just now, probably a piece of shit. maybe a punk poem? song lyrics? doesn't matter, at least it's honest.


(sárgarózsák)
nekem nem kellenek vörös rózsák
és nem kellenek randevúk

egyedül járom az éjjeli
utcát, félig részegen
és nem fogja senki
a kezem
csak a lámpák
pislognak rám
meg a poros, kopott
sárga rózsák a bakancsomon

hogy merre járok
nem tudja senki
de reggel az ágyadon
végignyúlok meztelenül
és üres szemekkel bámulom
hogy kávét főzöl, tekersz egy cigit
és vasalatlan ingbe bújsz

mielőtt felöltözöm
még egyszer végigsimítod
a tetovált rózsákat a lábamon.

2014. december 31., szerda

(all these lights don't make it any warmer)

na... szóval a lo-fi fotózás egy létező dolog, és igen, erre még csak most jöttem rá. nem mintha nem örülnék egy puccos kamerának, de ez van, és el fogom érni, hogy működjenek a szar képeim. azaz majd jövőre, miután túléltem a holnap biztosan várható csúnya másnapot. utsó poszt az évben, köszi, hogy olvastatok, csak így tovább 2015-ben is légyszi. addigis itt van pár kép a városomról karácsony táján... kicsit vidéki, pár dísz elég ízléstelen is, de igyekeztem működőképes perspektívákat teremteni. a minőségbeli problémák még látványosabbak, mivel sötét volt... tessék kiélvezni :D

so... lo-fi photography is actually a thing and yes, i just figured it out now. it's not like i don't want to own a really fancy camera, but hey, that's what i have, and i'm going to make this shit work. i mean next year after i survived the massive hangover i'm definitely gonna have tomorrow. last post of the year folks, thanks for following me, please continue to do so in 2015. here are some pics of my city during christmas... a bit provincial, some of the decorations are a little tawdry, but i tried to make perspectives work. the low quality of the pics is showing more since it was dark... enjoy. :D




 



















2014. december 21., vasárnap

(love is like a cigarette)

 Barátok. Szerelem. Hajnal. Gin, bor, whiskey, cigi. Kaja, beszélgetés, nevetés, zene.
Mindigis vonzott az emberek közötti intimitás, a természetesség, és a generációmra jellemző felszabadító/boldog/reménytelen nemtörődömség ábrázolása. A képek tökvéletlenül készültek egy házibuliban, hajnaltájban, enyhe alkoholos befolyásoltság alatt.
Köszönöm a részvételt Verának, aki 12 éve közeli barátnőm, és Gostonnak, akivel 7 éve szeretik egymást.

Friends. Love. Dawn. Gin, wine, whiskey, cigarettes. Eating, talking, laughing, music.
I've always been fascinated by intimacy between people, naturalness, and the capturing of the liberating/blissful/hopeless carelessness of my generation. The pics were taken unintentionally at a party, near dawn, mildly influenced by alcohol.
I'd like to thank for the participation to Vera who's been my close friend for 12 years and Goston, who's been her lover for 7 years.


 








2014. december 3., szerda

(still have chaos in myself)

régen nagyon szerettem rajzolni, aztán most nyáron, hosszú kihagyás után kezdtem újra. a szöveg egy rendkívül katartikus hétvége után készült.
 when i was younger i really loved to draw and after a long break i started doing it again this summer. the text was written after a really catartic weekend.



lassan 25 éve itt vagyok, és még mindig próbálom kideríteni, hogy mi ez az egész. mi a barátság és mi a szerelem, meg mi ez a rengeteg minden, amit érzek. annyira tele vagyok szeretettel, majdhogynem minden és mindenki iránt, igazából olyan érzés nekem az élet, mintha folyamatosan iszonyúan be lennék mdma-zva: bármikor nagyon szívesen megölelnék valakit, mindig van kedvem táncolni, de ha nincs itthon kaja, akkor nem eszek, és még arra se vagyok képes, hogy rendesen felöltözzek, pedig elég hideg van... és ez az egész nagyon, nagyon felszabadító.

i've been here for almost 25 years, and i'm still trying to find out what's this all about. what does it mean to be in love, to be friends, what are all these things i'm feeling. i'm so full of love towards almost everyone and everything; my life is like being constantly on too much mdma: i could hug someone all the time, i always feel like dancing, but if there's no food at home i'm not eating and i can't even bring myself to dress up properly even though it's quite cold... and it's so, so liberating.




vajon van valahol valaki a világon, aki kíváncsi minderre? akinek random pillanatokban eszébe jutok valamiről, és mondjuk elképzeli, hogy kinyúlt pólóban ülök itthon a hideg kávémmal hajnali háromkor, és ecsetekkel a számban, különböző festékekkel összekenve verset írok, vagy épp a szakirodalommal birkózok a nyelv evolúciója kapcsán? vagy ahogy délben kiesek az ágyból, és hegedűt hangolok bugyiban és zokniban, teát főzök, és hülyének néznek az emberek, amikor sétálok az utcán, és fényképezem a dolgokat, amik mellett ők nap mint nap elmennek és pillantásra se méltatják?

is there anyone out there in the world who cares about all this? who is reminded of me in random moments, maybe imagines how i sit here in a worn out t-shirt with my cold coffee at 3 in the morning, paintbrushes in my mouth, different colours splattered all over me, meanwhile i try to write a poem or read some literature on the evolution of language? or maybe when i crawl out of bed midday, tune my violin wearing panties and socks, make some tea, and then people think i'm crazy when i'm walking down the street, taking pictures of things they see and pass by every day and really don't care about?


van két srác, akik a leggyönyörűbb zenéket csinálják, arra szoktam rajzolni/festeni. beszélgettem velük, és az egyikük azt mondta, hogy amikor zenélnek, az azért olyan jó, mert egymás szívén játszanak. ez volt az egyik legszebb dolog, ami valaha hallottam, azt kellett volna válaszolnom, hogy igen, és az aztán elér mások szívéhez. az enyémhez mondjuk nagyon. és annyira szeretnék visszaadni ebből valamit, csak egyszerűen nem találom a módját, pedig én is szeretnék elérni másokhoz. minden egyes szavam, képem, rajzom egy kísérlet erre.

there are 2 guys who make the most wonderful music ever,  that i listen to while drawing/painting. i talked to them and one said that the music they make is so good because they play each other's heart. this was one of the most beautiful things i've ever heard, i should've replied that yes, and then it reaches other people's hearts too. mine, for example, extremely deeply. and i want to give something in return so much, but i can't find a way, even though i'd really like to reach others. my every word, every picture, every drawing is an attempt.


sokat gondolkoztam azon is, hogy mikor lett az életem ennyire szürreális. talán akkor, amikor hirtelen felindulásból ráborítottam egy jó nagy adag kékzöld hajfestéket a fejemre, vagy akkor, amikor két kísérő nélküli portórum elfogyasztása után először léptem be a hno3 [helyi csináldmagad-indie-zenész klub] ajtaján? vagy lehet, akkor, mikor az első beatles bakelit forgott a lemezjátszónkban, és öt-hat évesen, totális gondtalanságban táncoltam rá, úgy, ahogy azóta se?
de lehet, hogy a születésemmel kezdődött mindez, vagy talán már sokkal hamarabb eldőlt minden egy hatalmas szürreális szupernovával az univerzumban...

i've thought a lot about when my life became so surreal. maybe when i  suddenly decided to immense my head in a big mess of bluegreen hair dye, or when i first walked through the door of hno3 [local underground diy-indie place] after consuming 2 shots of porto rum with no chaser? or maybe when i first put a bakelite by the beatles in the stereo when i was 5 or 6, and danced to it in total abandon, the way i never danced again?
or maybe it started the day i was born, or earlier, it was all destined to happen with a huge surreal supernova in the universe..
.



cím/title: Nietzsche ("one must still have chaos in one's self to give birth to a dancing star")
elképesztően jó zene+festészet poszt egy barátnőmtől/awesome music+paintings blogpost by a friend: Lekics Lilian - zenéről és festészetről
soundtrack: Klaxons - Love Frequency

2014. november 29., szombat

(my whole life is a slutwalk)

többek között a legutóbbi prevenciós célból készült rendőrségi kisfilmekből is látszik, mennyire él az áldozathibáztatás a magyar köztudatban. a nemi erőszak az egyetlen olyan bűncselekmény, ahol nem a tettest baszogatják, hanem az áldozatot. nem láttam még olyan rablást, ahol a rendőrök a helyszínre érkezve a károsulttól azt kérdezgették volna, hogy na jó, de miért provokálta az elkövetőt?
a neten nagyjából 600millió statisztika található az egyébként elképesztően siralmas helyzetről, például itt van egy.
egyetlen embernek a teste sem tekinthető köztulajdonnak, akkor sem, ha seggpucéran megy végig az utcán, akkor sem, ha prostituált, akkor sem, ha mindenki mással lefekszik, akkor sem, ha a kapcsolatban vagytok vagy épp a házastársad. a félrevezető és káros prevenciós program apropóján Budapesten is megrendezésre kerül a Slutwalk, aki csak teheti, menjen el. bár én nem tudok most felutazni, és az idő is hideg már odakint az igazi ribis cuccokhoz, ezzel a blogposzttal és egy alább látható bugyimutogatós képpel támogatom a rendezvényt (na meg az egész életemmel a mozgalmat).
a testem az enyém és senkinek nincs joga megsérteni azt, hogy szabadon dönthessek saját magamról! az internet világában egyébként sem hiszem, hogy olyan ritka látvány volna egy meztelen női test. fejezzük be a tárgyiasítást, és vegyük észre, hogy minden meztelen testben ott lakozik egy emberi lény, akinek ugyanúgy vannak érzései, méltósága, lelke. tartsuk ezt tiszteletben!

i'm too lazy to translate everything above, and i'm sure you can read a lot about the problem on feminist forums like this one. but the main thing is that there is a current outrage in Hungary about the "preventional videos" the police have released lately. we find that they are victim-blaming and harmful, thus there is a Slutwalk in Budapest tomorrow. unfortunately i cannot go in person but i support the movement virtually with this post, the panty photo below (and my whole life).
we need to stop victim-blaming and slut shaming because it's oppressive towards other people's freedom. it's my body and my choice, nobody has the right to harm that! nobody deserves to be raped, not even if they're walking down the street butt naked, not if they're prostitutes or promiscuous, not even if you're married to/in a relationship with them.
you can see naked bodies on the internet all the time. let's stof objectifying others, and start seeing them as other people who have feelings, dignity and a soul. let's respect this!

esemény/event: Slutwalk Budapest 2014

kedves rendőrség & kedves mindenki! kérlek, ne hagyjátok, hogy a testem bűncselekmény helyszíne legyen! rajtatok is múlik!

dear police & dear everyone! please don't let my body become a crime scene! it's your responsibility too!

 
tudom, egy bugyitól még nem változik semmi. de ha akárcsak egyetlen egy valaki elgondolkozik a problémákon, az már jó, ugye? ;)

i know that one pair of panties won't change anything but if it makes only one person think about the problems, it's already something, right? ;)

2014. november 16., vasárnap

(i guess i should call it home)

hát, ez a szobám. sohasem csendes. sohasem sötét. na, szóval majdnem soha. van egy fa a falra festve, a hangszereim a sarokban, a kényelmes fotel, amiben igazából a ruháimat tartom, ha lusta vagyok őket berakni a szekrénybe. van egy rakat könyv, gyertyák, ecsetek, minden. meg az egyetlen dolog, ami a nagypapámtól maradt rám: a kedvenc kanala, amit a hadifogságból hozott haza és élete végéig használt. mikor a halála után elpakoltuk a holmiját, megkértem a nagymamámat, hogy hadd tartsam meg...
annyi mindenem van, hogy lassan már nem férek tőle. nagyon szívesen megosztanám, ha lenne kivel. hát, akkor megosztom veletek.

so this is my room. never silent. never dark. well, almost never. there is a tree painted on the wall, there are my musical instruments in the corner, there is a comfortable armchair i use to keep my clothes on since i'm too lazy to put them in the wardrobe. there are many, many books and candles and paintbrushes and everything. and there is the only thing i have left of my grandfather: his favorite spoon that he got when he was a prisoner of war and used until the end of his life. when we packed away his stuff after he died, i asked my grandmother to keep it...
i have so many things, there's no empty space anymore. i'd love to share, only if i had someone to share with. might as well share it with you.

SOUNDTRACK! (The Beatles - Magical Mystery Tour)















2014. november 7., péntek

(spirits of the woods)

az nekem az Erdő, mint másnak a templomok: az áhítat, a merengés és a ráébredések helye. na meg persze a békéé...
egy olyan életszakaszba értem, ahol választani kell, indulni valamerre. amit veszíteni lehet, éppen most veszítem el.
és itt vagyok, a keresztútnál, nézek felfelé, bámulom a fákat.

for me, the Forest is what churches are for others: a place of being in awe, deep thoughts and revelations. and, of course, a place to find peace...
i'm at a time of my life when i have to choose and find my way. what can be lost, i'm losing right now.
and here i am at the crossroads, looking up, staring at the trees.


igen, tudom, hogy a képek minőségével vannak problémák, de kompenzációként itt a tökéletes aláfestő zene, nagyon szürreális:
yes i know that there are problems with the quality of the pics, but as a compensation, here is the perfect soundtrack, it's so surreal:
Jamie T: Don't you find